Jézus vállán ...

2012.11.16. 11:01


 
 
 Zarándoklat Bogács Szent Márton búcsújára.
 
 


November van. Az elmúlás hava.
Mindenszentek és halottak napja után az ember rádöbben, mennyire véges is ez a földi élet.
A természet megpihen. Falevelek a földön, amiket néha felkap a szél.
Hideg van és nagyon nehéz a jó meleg szobát elhagyni.
Ünnepekre vágyunk! Advent közeledését, hogy megszülethessen a kisded Jézus.
Nem a nagy ajándékozgatásokra, sütés-főzésekre, nagy összeborulásokra, hogy az év többi napján megfeledkezzünk arról a szeretetről ahogy Isten szeret bennünket!
Mert van más! Más Út is !
Jézus azt mondja: Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet!
Hát akkor keressük meg!
Rá kell lépnünk a "kijelölt" útra: a Mária Útra!
Ez az Út vitt el vasárnap Minket, szomolyai zarándokokat Bogácsra, a Szent Márton napi misére.
Ölelkezni az egriekkel, tárkányiakkal, kövesdiekkel, akik hajnalban indultak, hogy
együtt járhassuk erdőnk avarral teli ösvényeit.
Mert valakik mindig útra kelnek!
Ez az út is jó volt, de nem csak lelki feltöltődés miatt, hanem Márton püspök története miatt is.
Számomra, katonaviselt ember lévén különösen, mert eszembe juttatta életemet.
Mit tettem katonáimért, mivel lett számukra elviselhetőbb a szolgálati idő.
Képletesen megosztottam-e köpenyemet bárkivel is, akivel a sors össze hozott?
 
Szent Márton …
 
Ápolták már tiszteletét Árpád-házi királyaink.
Szent István is saját védőszentjének tekintette.
Ma Európa védőszentje Ő!
 
Vittem a lobogót ünnepén:
 
kicsit magamért, kicsit családomért, kicsit Szomolyáért, kicsit Magyarországért, kicsit Európáért!
 
 
 
 
Hogy válláról indulva,
 
hordozhassam...
 zászl.JPG
 
 .

A bejegyzés trackback címe:

https://kiruapu.blog.hu/api/trackback/id/tr44909714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása